A Gömör-Kishonti Múzeum néprajzi gyűjteményében egy több, mint 3000 tárgyat magába foglaló kerámiagyűjtemény is megtalálható. Ennek különálló része a 46 fajansz edényt – 30 kancsót, 3 szűk torokkal rendelkező gömbölyded edényt, 2 csészét, 1 tintatartót, 4 tálat és 6 tányért – számláló edényegyüttes. A kancsók közül hatnak a fenekén a gyártó azonosítására alkalmas jelzés is megtalálható, nagy nyomtatott betűk formájában: E, S, G, W. Az edények díszítésében a stilizált növényi motívumok túlsúlya figyelhető meg, melyek általában a tárolóedények fehér színű felszínének legnagyobb részét kitöltik. Ezen kívül architektonikus elemek, állatábrázolások (szarvasok, madarak) és figurális ábrázolások is megtalálhatók rajtuk, példának okáért halászó embereket ábrázoló jelenetek formájában. Némely esetben az edények díszítését a tulajdonos nevével vagy éppen évszámok feltüntetésével is kiegészítették.

Noha a Gömör-Kishont régió gazdag fazekas hagyományairól volt közismert, több háztartásban a Nyugat-szlovákiai fajansz termékek is érvényesülni tudtak. Effajta tárolóedények elsősorban az 1882-1907 közötti időszakban, Fábry Jánosnak, intézményünk alapítójának és első igazgatójának vezetése idején kerültek a múzeumba, valamint Loysch Ödön igazgatósága alatt, főképp az 1913 és 1917 közötti években. Ezek jelentős részben rimaszombati családoktól származtak. Ilyen családok voltak a Kalocsayak, a Bárdosiak, a Zsuffák, az Endrédyek, Bikkiek, Szőllőssyek, Komjáthyak, Szabók, a Groó család, Kernék, a Terrayak és a Kaposztások.

Fajansznak a kétszer kiégetett, általában fehér, esetleg kék vagy sárga mázzal ellátott kerámia edényeket nevezzük. Területünkre e technológiát az újkeresztények, azaz habánok hozták el, akik a 16. század folyamán Svájcból, Németországból és Olaszországból vándoroltak be a mai Nyugat-Szlovákia területére, és elsősorban Ószombat (Sobotište), Gázlós (Brodské), Nagylévárd (Veľké Leváre), Gósfalva (Košolná), Cseszte (Častá) és Jókő (Dobrá Voda) területén telepedtek le. Közös udvarokban éltek, akár 30-50 család is együtt. Vallásuk tanításai mentén éltek, szociális egyenlőséget hirdetve, s bevételeiket az idősek tanácsa által felügyelt közös kasszában őrizték. A 17. század folyamán aztán a rendi felkelések és török portyázások során kifosztották ezeket az udvarokat, aminek következtében magángazdálkodásra tértek át. Noha a habánok több kézműves mesterségnek is tudói és szakemberei voltak, hírnevüket leginkább fazekas termékeiknek köszönhetik. Megannyi használati tárgy és tárolóedény készítése kötődik a nevükhöz, így többek közt korsók, tányérok, tálak, kannák, bögrék és csutorák készítése is. Ezeket aztán festett növény- és virágmotívumokkal, később állat- és emberábrázolásokkal, valamint architektonikai elemekkel, céhes attribútumokkal díszítették, sárga, lila, zöld és kék színeket használva közben.